Matematika
Kedves Hetedikesek!
Többen elmaradtak a
feladatok beküldésével. Ha nem haladtok együtt a tanulásban, akkor egy idő után
eljuttok odáig, hogy semmit sem értetek. Már az online oktatás elején kértem,
hogy a füzeteteket próbáljátok meg ugyanúgy vezetni, mint a rendes tanítási órán.
Írjátok a vázlatot, majd a feladatokat is a füzetben oldjátok meg.
A mai óra anyaga:
Ismerkedés
az algebrai kifejezésekkel
Már korábban is használtunk algebrai kifejezéseket a
tanulmányaink során, ha nem is neveztük el így ezeket. Például a terület,
kerület számításnál vagy a térfogat és a felszín kiszámításánál:
A téglalap kerülete: K= 2*(a+b), az a és b oldalú téglalap kerületét jelenti.
T= a*b, az a és b oldalú téglalap területét számoltuk
ki.
K= 4*a képletben, az a oldalú négyzet kerületét adtuk
meg.
T= a2 képlettel az a oldalú négyzet
területét számoltuk ki.
Mindegyikben az volt a közös, hogy számok és betűk
vannak és azok hatványai, amelyeket az alapműveletekkel ( szorzás, összeadás….)
kötöttünk össze.
Ha
az alapműveleteket számokra és betűkre vagy azok hatványaira véges sokszor
alkalmazzuk algebrai kifejezéseket kapunk.
Az algebrai kifejezésekben az elnevezések:
4*a kifejezésben:
4- az algebrai
kifejezés együtthatója (ez egy állandó vagy konstans érték)
a – változó ( az
alaphalmazon belül bármilyen értéket felvehet)
Az algebrai kifejezéseket két csoportba sorolhatjuk:
- Algebrai
egész kifejezéseknek nevezzük azokat a kifejezéseket,
amelyek nem törtalakúak, vagy ha tört alakban vannak felírva, a nevezőjükben
(osztóban) nem szerepel változó
- Algebrai
törtkifejezéseknek nevezzük azokat a kifejezéseket,
amelyek törtalakúak, és nevezőjükben szerepel változó. törtkifejezések
értelmezésekor figyelembe kell venni, hogy a nevező nem lehet nulla.
Olvassátok el a tankönyv 137-138. oldalát. Írjátok le
a fogalmakat és az 1.példát, amely tartalmazza már a megoldásokat is.
Feladatotok ezután a Tk 138. oldalán a 4. a,b,c,d,e
feladatok megoldása.
A megoldásokat fényképezzétek le és küldjétek el az oktataslempelattila@gmail.com
e-mail címre.
A feladatok beküldési
határideje: Április 07. /Kedd/
Kérem a határidők pontos betartását!
Mindenkinek jó munkát kívánok és kitartást a következő
óráig!
Lempel Attila
Megjegyzések
Megjegyzés küldése